Fűszerek is lehetnek gyógyszerek II.
„Fűben fában orvosság” tartja a régi bölcsesség. Manapság elfeledkezünk erről, pedig a modern tudomány sok fűszernövényről bebizonyította, hogy gyógyító hatása van. Ilyen többek között az ánizs, a szegfűszeg, a fokhagyma és a rozmaring.
Ánizzsal a puffadás és a hascsikarás ellen
Az ánizstea áldásos gyógyhatását már csecsemőknél és kisgyerekeknél is ki lehet használni. A növény illóolajai oldják a görcsöket és segítik az emésztést. Éppen ezért az ánizs az emésztést javító teák állandó alkotóeleme, de önmagában is nagyon hatásos.
Ehhez hozzájárul még az is, hogy az ánizs illata könnyen álomba ringatja a gyereket. Hasonló hatással van az ánizs mellett a kömény és az édeskömény is.
Fogfájás ellen szegfűszeggel
A csíraölő hatását leginkább a száj és torok területét érintő gyulladásoknál, fertőzéseknél valamint fogfájásnál fejti ki. Hirtelen fellépő fájdalmat jól lehet csillapítani, ha 1-2 percig szegfűszeget rágunk. Fertőtlenítő és fájdalomcsillapító hatása van.
A világelső fokhagyma
Bár illata sokak számára nem kellemes, hatása kétségbevonhatatlan, világelső a gyógyhatású növények között. Antibakteriális, gombaölő hatású és a vérzsírok mennyiségét csökkenti. A felhalmozódott vérrögöket feloldja, így jó hatással van a vérösszetételre, ezért csökkenti a koleszterinszintet. Ahhoz, hogy ezeket a tulajdonságait ki tudja fejteni, ajánlott fokhagymakivonatot rendszeresen, huzamosabb ideig szedni.
Rozmaring a jó keringésért
Gyulladáscsökkentő, keringésjavító, izomlazító hatása miatt reumatikus panaszoknál, izomfájdalmaknál ajánlott, főleg krém formájában. Keringésjavító hatása fürdőként is használható, ha rozmaringleveleket teszünk a fürdővízbe. Különböző fog- és szájápoló készítmények illóolajának csíraölő és fertőtlenítő hatását helyezik előtérbe.
Belsőleg javítja az étvágyat és az emésztési problémákra (pl. puffadás, telítettségi érzet) is jó hatással van.
Figyelem: terhesség alatt kerülni kell a rozmaringlevélből nyert készítményeket illóolajának esetleges toxikus hatása miatt.






![]() | Mai nap | 424 |
![]() | Tegnap | 468 |
![]() | Ezen a héten | 3694 |
![]() | Az elmúlt héten | 3907 |
![]() | Ebben a hónapban | 11267 |
![]() | Az elmúlt hónapban | 18817 |
![]() | 2011 szeptember 16 óta: | 156683 |
IP címed:: 38.107.179.228
Mai dátum: 2012, máj. 19,


















